| 2011 november 07

A Gaia Alapítvány munkatársai időről időre kiveszik a részüket önkéntes munkájukkal a nyílt napok szervezéséből és lebonyolításából. Ezúttal azonban a szokásosnál is lelkesebbek voltak a lányok, Timi vállalta a tökfaragást, Tündi és Kata pedig sütőtökös süteményekkel kápráztatták el a látogatókat. Íme, először a muffin titka…
Hozzávalók 12 db sütihez
25 dkg teljes kiőrlésű Galgafarm bio tönkölybúza liszt
2 boldog tyúktól származó bio tojás
10 dkg méz a tésztába
3 evőkanál méz a sütőtökre
10 dkg Galgafarm bio vaj
30 dkg párolt sütőtök, héj nélkül
5 dkg mazsola (elhagyható)
1 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál őrölt gyömbér
csipetnyi reszelt szerecsendió
1, 5 teáskanál szódabikarbóna
csipetnyi só
Elkészítés
A sütőt 180 Celsius fokra előmelegítjük. A formába papír sütőformákat teszünk vagy kikenjük vajjal a mélyedéseket. A sütőtököt apróra vágjuk (12 vékony kis szeletet félre rakunk a díszítéshez), majd ráöntjük a mézet, megszórjuk a fűszerekkel. 2dl vizet öntünk alá és teljesen puhára pároljuk. Kihűtjük és össze turmixoljuk. (A mazsolát meleg vízbe áztatjuk.)
Egy tálban összekeverjük a lisztet, a szódabikarbónát és a sót. Egy kézi mixerrel a mézet és a vajat habosra keverjük. Egyesével beledolgozzuk a tojásokat és a sütőtök pürét. Hozzáöntjük a lisztes keveréket, és összekeverjük, míg egynemű tésztát nem kapunk. (Beleforgatjuk a mazsolát). A muffin formákat megtöltjük a tésztával, mindegyikbe félig belenyomkodunk 1-1 sütőtök cikket. Az előmelegített sütőbe tolva, 25 percig sütjük, a formában hagyva hűtjük ki.





